Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

MOKK ösztöndíj

2021. június 28., 13:45

Az idei évben is kiírásra kerül a Magyar Országos Közjegyző Kamara által alapított ösztöndíj, amelyre bármelyik magyarországi székhelyű egyetem állam- és jogtudományi karának jogász szakos, nappali tagozatos egyetemi hallgatója pályázatot nyújthat be.

Az ösztöndíjban tanévenként öt hallgató részesülhet pályázat alapján. Az ösztöndíjat egy tanévre lehet elnyerni. (Egy tanév tíz hónapos oktatási időszakot jelent, tanévenként szeptember 1-től június 30-ig.)

Az ösztöndíj összege félévenként nettó 150 ezer forint, mely a félév 5 hónapjára havonta egyenlő részletekben kerül folyósításra. A pályázó kérheti, hogy az ösztöndíj összegét a MOKK közvetlenül annak a felsőoktatási intézménynek folyósítsa, ahol tanulmányait folytatja, a tandíjának fedezetére.

Az ösztöndíjban az a hallgató részesülhet, aki
a) adott tanulmánya során legalább két lezárt félévet igazol és legalább 55 kreditet megszerzett, b) a pályázat benyújtását közvetlenül megel
őző mindkét félévében legalább 4,1 tanulmányi átlagot ért el,
c) vállalja, hogy a MOKK-kal képzési/tanulmányi szerz
ődést köt,
d) vállalja a MOKK által szervezett rendezvényeken való részvételt, ott kisegít
ő feladatok elvégzését, és
e) vállalja, hogy a közjegyz
őség intézményét érintő, a MOKK által meghatározott, illetve hallgató által megjelölt és a MOKK által jóváhagyott témában évfolyamdolgozatot, illetve szakdolgozatot, vagy ha a tanulmányi rend miatt már ilyen dolgozatot írni nem áll módjában, úgy a MOKK engedélyével legalább kettő szakcikket készít.

Az ösztöndíj odaítélésénél előnyben kell részesíteni azt a hallgatót, aki
a) a pályázat benyújtását közvetlenül megel
őző mindkét félévében 4,75 tanulmányi átlagnál jobb tanulmányi eredményt ért el,
b) adott tanulmányait els
ő diplomájának megszerzése érdekében folytatja,
c) tudományos diákkörben, illetve szakmai területen kimagasló munkát végez,
d) kiemelked
ő közéleti, közösségi, sport és egyéb tevékenységet folytat (ami a tanulmányi eredményen kívül legfeljebb a pályázó teljesítménynek 10 százalékáig vehető figyelembe).

Azonos szakmai felkészültség (tanulmányi eredmény, egyéb szakmai tevékenység) esetén a szociális helyzet, idegen nyelv ismerete és a felhasználói szintet meghaladó számítógépes ismeretek is értékelésre kerülhetnek a pályázat elbírálása során.

Pályázni az alábbi űrlap megfelelő kitöltésével lehet. A pályázathoz mellékelni kell a Tanulmányi Osztály által kiállított hallgatói jogviszony igazolást, a Tanulmányi Osztály által kiállított kreditigazolást, továbbá az érintett két félév tanulmányi átlagára vonatkozó igazolást, vagy a leckekönyv személyi részének és az érintett két félévre vonatkozó eredmények egyszerű másolatát, továbbá a pályázatban foglaltakat igazoló okiratokat.

pályázatot a 2021-2022. tanévre vonatkozóan 2021. augusztus 31. napjáig lehet benyújtani a MOKK Oktatási Bizottsága részére az alábbi címen:

Magyar Országos Közjegyző Kamara 1535 Budapest, Pf.: 836.

A pályázatokat a MOKK Oktatási Bizottsága értékeli, és a MOKK Elnöksége legkésőbb szeptember 30. napjáig dönt az ösztöndíjak odaítéléséről.

A pályázati űrlapot megfelelően kitöltve és aláírva, a szükséges mellékletekkel együtt kell megküldeni. Kizárólag a legkésőbb a határidő utolsó napján hiánytalanul beérkezett pályázatokat áll módunkban elbírálni, hiánypótlásra nincs lehetőség.

Kérem a T. Dékáni Hivatalt, hogy jelen pályázati felhívást a hirdetőtábláján, illetőleg amennyiben lehetséges az Állam- és Jogtudományi Kar honlapján, illetve egyéb online felületein közzétenni szíveskedjenek a mellékelt pályázati űrlappal együtt.

A pályázati űrlap a MOKK honlapján (www.mokk.hu) is hozzáférhető.