Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

Kisebbségi Jogvédő Intézet felhívása tanulmány írására

2022. március 30., 16:25

A KISEBBSÉGI JOGVÉDŐ INTÉZET PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA TANULMÁNY ÍRÁSÁRA

A Kisebbségi Jogvédő Intézet tanulmány-pályázatot hirdet külhoni és magyarországi egyetemi hallgatóknak (jogász, politológus, más társadalomtudományi szak), fiatal kutatóknak és kisebbségvédelemmel foglalkozó pályakezdő fiataloknak az alábbiak szerint.

1.     A Kisebbségi Jogvédő Intézet e pályázat kiírásával ösztönzi a kezdő jogászok, valamint a kisebbségvédelem területén tevékenykedő pályakezdők kisebbségvédelemben történő elméleti elmélyedését.

2.     A pályázat célja, hogy a pályázók újabb ismereteket szerezzenek a kisebbségvédelem terén, és bővítsék ezen területen megszerzett tudásukat.

3.     A pályázatra vonatkozó tartalmi és formai követelmények a következők:

Tartalom: Pályázni elsősorban a külhoni magyarsággal, valamint Európa hagyományos nemzeti közösségeivel kapcsolatos jogi, illetve társadalomtudományi elemzéssel lehet. Az írásnak meg kell felelnie a tudományos tanulmányoktól elvárható érvelő okfejtésnek, tartalmaznia kell módszertani bevezetőt, a kutatás eredményeinek tárgyalását, és összegzését.

Pályázók köre: E pályázatban részt vehet bármely olyan Ph.D. hallgató, illetve posztdoktori kutató, aki valamely magyarországi, vagy Magyarországgal határos ország felsőoktatási intézményében (egyetem, főiskola), kutatóintézetében, agytrösztjében, civil szervezetében tevékenykedik.

Formai követelmények: Kérjük, hogy a kéziratot a mellékelt „Szerzői útmutató” előírásainak megfelelően küldjék el. Az útmutatót az egyszerűség kedvéért egy sablonban közöljük, mely eleve tartalmaz minden olyan formai beállítást, amit megkövetel folyóiratunk. Ennek megfelelően kérjük szerzőinket, hogy közvetlenül ebbe a sablonba írják meg tanulmányaikat magyar vagy angol nyelven.

Terjedelem: minimum 25.000, maximum 45.000 leütés (szóközökkel). Ennél rövidebb tanulmányokat nem, hosszabbakat pedig csak indokolt esetben fogadunk el. Az idei évben az alábbi súlyponti témák feldolgozását ajánljuk az érdeklődők figyelmébe:

 

 

Aktuális témák

  • Kisebbségi megmaradás a geopolitikai realitások tükrében Közép- és Kelet-Európában
  • A koronavírus-járvány hatása a kisebbségi jogok tiszteletben tartására
  • Változó viszonyok az Európai Unió és az őshonos nemzeti közösségek viszonyában?
  • Pártok és civilek a kisebbségi jogvédelemben: Jó és rossz gyakorlatok a Kárpát-medencén kívül és ezek tanulságai a határon túli magyar érdekképviseletre nézve
  • Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok emberi jogi dimenziója, különös tekintettel az őshonos nemzeti kisebbségekre
  • Vízhez való jog és a kisebbségvédelem kapcsolata
  • Nemzeti kisebbségeket érő környezeti diszkrimináció, különös tekintettel a Kárpát-medence magyar kisebbségeire
  • Az Európai Unió nyelvi- és kulturális sokszínűségének fenntarthatósága
  • Milyen hatással van a migrációs válság a hagyományos nemzeti közösségek érdekérvényesítési lehetőségeire? Nemzetállamok reneszánsza az újjá formálódó Európában? Új kihívások a kisebbségi érdekérvényesítés számára
  • Nemzetbiztonság vs. Jogbiztonság
  • A kettős állampolgárság problematikája, különös tekintettel a szlovákiai, illetve ukrajnai szabályozásokra
  • Az etnikai alapú politizálás jövője a Kárpát-medencében, különös tekintettel a többségi pártokra leadott kisebbségi szavazatok jelenségére, valamint a többségi pártokban feltűnő kisebbségi képviselőkre
  • Kisebbségi szolidaritás Európában, avagy mennyire mobilizálhatók az egyes közösségek az uniós szintű kisebbségvédelmi törekvések támogatására?
  • Kisebbségi jogérvényesítés lehetőségei az uniós csatlakozási tárgyalások során

 

Kisebbségi nyelvhasználat

  • Nyelvhasználati jogok a kisebbségi médiában 
  • Nyelvhasználati jogok az állami és önkormányzati hivatalokban
  • Nyelvhasználati jogok a bírósági eljárásokban
  • Kisebbségi szórványközösségek nyelvi revitalizációja
  • Iskolai szegregáció, nyelvi diszkrimináció, és a magyar nyelviség fenntartásának aktuális problémái 
  • Kéttannyelvű oktatás: az asszimiláció előszobája vagy a nemzeti kisebbségek sikeres társadalmi integrációjának eszköze?
  • Anyanyelvi oktatáshoz való jog az európai államok gyakorlatában, valamint a nemzetközi dokumentumokban
  • Kettős kisebbségben: a magyarajkú romák helyzete a szomszédos országokban, különös tekintettel az anyanyelvhasználatra

 

Kisebbségvédelem a nemzetközi és uniós szervezetek előtt

  • A kisebbségi jogérvényesítés diplomáciai- és lobbilehetőségei a nemzetközi szervezetek viszonylatában
  • Kisebbségvédelem az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogában
  • Kisebbségvédelem az Európai Unió Bíróságának esetjogában
  • Az Európai Ombudsman és a kisebbségvédelem
  • Kisebbségi ügyek az Európai Parlament Szakbizottságai előtt
  • Az EBESZ ajánlások kisebbségvédelmi dimenziói
  • A nemzeti kisebbségek védelmének megjelenése az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének tevékenységében
  • Kisebbségi jogok érvényesíthetőségének kérdése az ENSZ Faji Diszkrimináció elleni Bizottsága (CERD) előtt
  • Kisebbségi jogok érvényesíthetőségének kérdése az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága (HRC) előtt

 

A kisebbségvédelem gazdasági dimenziója

  • Infrastruktúrafejlesztés, mint a nemzeti kisebbségekkel szembeni sajátos diszkriminációs eszköz
  • Decentralizáció és gazdaságfejlesztés: autonómiakoncepciók gazdasági vonatkozásai, és megvalósulásuk gazdasági hatásai
  • A XX. században elkobzott kisebbségi tulajdonú föld- és ingatlanvagyon megoldatlan kérdései

 

4.     A pályázat beküldésének módja: A pályázatokat doc, vagy docx formátumban, elektronikus levélben kérjük benyújtani a jogvedo.intezet@kji.hu címre.

5.     Máshol már megjelent pályamunkákat, valamint diplomamunkákat, évfolyamdolgozatokat nem fogadunk be.

6.     Fenntartjuk a jogot, hogy az esetleges visszaélések kizárása céljából a beérkezett pályamunkákat plágiumkeresővel vizsgáljuk át.

7.     A pályázat benyújtásának határideje2022. május 22, 17:00 óráig. A határidő után beérkező pályamunkákat nem áll módunkban kiértékelni.

8.     A beérkezett pályázatok díjazásáról a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány Kuratóriumának tagjai 2022. május 22-e után 15 munkanapon belül hozzák meg döntésüket, a pályamunkákban feldolgozott témák újszerűsége és tudományos hozzáadott értéke alapján.

9.     A legjobban sikerült pályázatokat Kisebbségi Jogvédő Intézet – a pályázó́ nyilatkozatától függően – az Intézet honlapján nyilvánosan hozzáférhetővé teheti, valamint megjelentetheti az Intézet kiadványaiban. Ebben az esetben fenntartja a jogot a kéziratok nyelvi-stiláris javítására, a szerkezeti elemek egységesítésére, illetve a tipográfia kialakítására. A módosításokat minden esetben egyeztetjük a szerzővel.

10.  A nyertes pályázókkal a Kisebbségi Jogvédő Intézet szerződést köt az elkészített pályamű díjazása céljából.

11.  A díjazás mértéke: 

I.       helyezés: 110.000 HUF

II.     helyezés:   90.000 HUF

III.  helyezés:   70.000 HUF. 

 

A Kuratórium tagjai különdíjat vagy különdíjakat is megállapíthatnak.

 

Kérjük, hogy a pályázat benyújtása előtt olvassa el a Kisebbségi Jogvédő Intézet adatvédelmi tájékoztatóját, mely a következő oldalon érhető el: https://www.kji.hu/adatvedelem/ . A pályázat benyújtásával a Pályázó elismeri, hogy az esetlegesen megadott adatait önkéntesen a fenti tájékoztatás ismeretében adta meg, melyeket a Kisebbségi Jogvédő Intézet adatkezelési szabályzatának megfelelően bizalmasan kezel. 

 

Budapest, 2022. március 21.

 

                                                                                              Csóti György

                                                                                                  igazgató