Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) 1997. november 6-i ülése elhatározta, hogy a minőségi felsőoktatás érdekében kifejtett munkásság méltányolására Mestertanár Aranyérem kitüntetést alapít mindazon oktatók és kutatók jobb megbecsülése és ösztönzése céljából, akik az egyetemisták és a főiskolások kötelező tananyag elsajátításán túlmutató, tudományos diákköri, szakkollégiumi vagy egyéb önképzési formában megvalósuló tudományos tevékenységének elősegítéséért, kibontakoztatásáért és elismeréséért témavezetőként és a tudományszervezés terén éveken át kiemelkedően eredményes, áldozatos munkát végeztek.” Nagy örömmel számolunk be arról, Prof. Dr. Csák Csilla, az Állam-és Jogtudományi Kar dékánja több évtizedes eredményes tehetséggondozó tevékenysége elismeréseképpen a 2023. évben Mestertanár Aranyéremben részesült. Az elismeréshez szívből gratulál az Egyetemi és a Kari Tudományos Diákköri Tanács!
„Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) 1988-ban elhatározta, hogy az egyetemisták és a főiskolások alkotókészségének kibontakoztatása, szaktudásának elmélyítése, a tehetség, az egyéni teljesítmények jobb megbecsülése és elismerése céljából Pro Scientia Aranyérem kitüntetést alapított.
Pro Scientia Aranyérem kitüntetésben részesülhet az a fiatal, aki tanulmányai során és az általa választott szakmai területen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és arról pályamunkák, előadások és tudományos alkotások formájában számot adott. Az Aranyérem tehát nem egy-egy konferencián bemutatott előadást, pályamunkát ismer el, hanem a hallgatói összteljesítmény alapján a kiemelkedő egyéniséget.
A kitüntetést megalapítása óta minden alkalommal az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke a Magyar Tudományos Akadémia elnökével közösen adja át a kitüntetett fiataloknak.” A kitüntetés átadására 2023. november 24. napján került sor a Zeneakadémia Dísztermében.
Büszkeséggel számolunk be arról, hogy 2023-ban, egyedülálló módon, az Állam-és Jogtudományi Kar két idén végzett hallgatója is kiérdemelte e rangos elismerést, így dr. Lindt Roland (témavezető: Csemáné Dr. Váradi Erika) és dr. Nagy Márton (témavezető: Prof. Dr. Csák Csilla) is Pro Scientia Aranyérem kitüntetés birtokosává válhatott. Az elismeréshez szívből gratulál az Egyetemi és a Kari Tudományos Diákköri Tanács!