Torma András 1984-től dolgozik a Miskolci Egyetem Jogi Karának Közigazgatási Jogi tanszékén. Itt végig járt minden egyetemi oktatói beosztást. 1988-ban már adjunktus, 1993-ban docens, 2003-ban egyetemi tanár lett, miközben 1992-ben kandidátusi tudományos fokozatot szerzett. Egyetemi vezetői munkássága 1995-ben tanszékvezetőként indult, majd 1997-ben intézetigazgató helyettes, 1998-ban intézetigazgató, 2004-ben dékánhelyettes, 2012-ben pedig a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Dékánja. Nyilvános pályázat elnyerésével, két cikluson keresztül 2013-tól 2021-ig a Miskolci Egyetem rektora. Jelenleg rektor emeritusként és professzorként segíti a Rektor, illetve a Dékán munkáját.
Az Ünnepelt nemcsak egyetemi oktatóként és vezetőként, hanem jogtudósként is öregbítette a Pécsi Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem, illetve a két Jogi Kar Közigazgatási Jogi Tanszékének jó hírnevét. Az utóbbi negyven évben kifejtett együttműködésük példaszerű a magyar felsőoktatásban. Nevezett mindvégig vezető szerepet játszott:
- a két Egyetem, illetve Kar Közigazgatási Jogi Tanszék munkájának szervezésében és koordinálásában,
- a Közigazgatási Jogi Tudományos Diákkörök munkájának-, valamint a helyi és az országos konferenciákon való részvétel segítésében,
- a kandidátusi fokozatszerzésekben, a PhD védések-, és a habilitációk lebonyolításában, továbbá az egyetemi tankönyvek és jegyzetek megírásában, kiadásában.
Az Ünnepelt hosszú éveken, évtizedeken keresztül végzett, példaértékű egyetemi munkáját elismerve a Pécsi Egyetem Szenátusa úgy döntött, hogy 2025. évben Prof. Dr. Torma András egyetemi tanárnak, a Miskolci Egyetem rektor emeritusának ítélte oda a
„DOCTOREM et PROFESSOREM Iuris Universi Rerumque Politicarum HONORIS CAUSA”
címet, illetve díjat.