Bűnmegelőzési Szabadegyetem IV.
Téma: Fiatalok és függőségek – szakemberek lehetőségei, feladatai, kompetencia határai a segítségnyújtás folyamatában
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács a 2024–2025 közötti időszakra szóló vármegyei bűnmegelőzési stratégia intézkedési tervének részeként, a szakmai egyeztetéseken felmerült igényekre válaszolva, folytatja a „Bűnmegelőzési Szabadegyetem” programsorozatot. A rendezvényeket a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács és a Miskolci Egyetem közösen szervezi, négy alkalommal, különféle témákban. Az első eseményre 2024. november 29-én, a másodikra 2025. február 28-án, a harmadikra 2025. március 28-án került sor.
A programsorozat újraindítása kiemelten fontos, hiszen elősegíti a szakmai tudásmegosztást és az együttműködést a különböző szakterületek között. A meghívott előadók kiváló szakmai háttérrel rendelkeznek, így az események értékes, gyakorlati szempontból is hasznos információkkal szolgálnak a résztvevők számára.
A rendezvény a Miskolci Egyetem Alternatív Konfliktuskezelési és Vitarendezési Interdiszciplináris Kutatóközpontja (AKIK), valamint a Magyar Tudományos Akadémia Alternatív Konfliktuskezelési és Vitarendezési Munkabizottságának szakmai támogatásával valósul meg.
A programsorozat negyedik eseménye különös jelentőséggel bír, hiszen a fiatalokat érintő szenvedélybetegségek megelőzésére és a kábítószer-prevencióra fókuszál – napjaink egyik legsúlyosabb gyermekvédelmi kihívására. A rendezvény a Miskolci Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) felkérésére jön létre.
A kábítószer-használat továbbra is komoly társadalmi probléma Magyarországon, különösen a fiatalok körében, illetve a leszakadó térségekben. A szerhasználat nem csupán egészségügyi kérdés, hanem szociális, nevelési és közösségi krízis is, mellyel a szakemberek nap mint nap szembesülnek. A rendezvény célja a megelőzés, az ellátás és az intézményközi együttműködés jelentőségének hangsúlyozása.
A gyermekvédelemben és oktatásban dolgozó szakemberek közösen viselik a felelősséget a fiatalok védelmében. A pedagógusok megfelelő tájékoztatása és felkészítése alapvető fontosságú ahhoz, hogy hatékonyan tudjanak fellépni a kábítószer-használat megelőzése érdekében.
A program célja, hogy hiteles információkkal, gyakorlati eszközökkel és módszerekkel támogassa mindazokat, akik napi szinten találkoznak a fiatalokat érintő problémákkal, és akik kulcsszerepet játszanak a megelőzésben.
A résztvevők betekintést nyerhetnek a legújabb drogprevenciós kutatások eredményeibe, megismerhetik a bevált, hatékony megelőzési gyakorlatokat, valamint konkrét útmutatást kapnak arra, hogyan lehet eredményesen kommunikálni a diákokkal ebben az érzékeny témában. A rendezvény lehetőséget biztosít szakmai párbeszédre és tapasztalatcserére is, amely hozzájárulhat a helyi szintű prevenciós tevékenységek hatékonyabbá tételéhez.
A szenvedélybetegségek megelőzése közös társadalmi felelősség – a fiatalok védelme mindannyiunk közös ügye. Ez a rendezvény fontos lépés afelé, hogy a szakemberek megfelelő támogatást és eszközöket kapjanak munkájukhoz a megelőzés területén.
Időpont: 2025. május 30. 09:00
Helyszín: Miskolci Egyetem, XXXVII-es előadó főépület, A3-A5 épület között (3515 Miskolc, Egyetem út 1.)
Program: a melléklet szerint