Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

XII. Miskolc Város Ifjú Szónoka regionális szónokverseny

2020. január 6., 07:50

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara tizenkettedik alkalommal rendezte meg 2019. december 13-án a Miskolc Város Ifjú Szónoka regionális szónokversenyt. A szervezők, Borsod-Abaúj Zemplén megye középiskoláinak diákjai mellett, idén első alkalommal Heves megye középiskoláinak diákjai részére is meghirdette a versenyt. A versenyre összesen 18 diák jelentkezett, hogy összemérje retorikai tudását, képességét.

Az idei verseny témája: „Minden órádnak leszakaszd virágát… S élj az idővel!” (Berzsenyi Dániel). A kötelező feladat mellett a versenyzők rögtönzési feladatot is kaptak, miszerint egy általuk kihúzott mottóról kellett rögtönzött beszédet tartaniuk.

A zsűri hat helyezést osztott ki, Mészáros András, a Bárczi Géza Kiejtési Alapítvány Kuratóriumának elnöke pedig három versenyzőt jutalmazott különdíjjal.

 

A zsűri tagjai:

dr. Koltói Ádám főiskolai docens, a zsűri elnöke

dr. Ignácz Dávid Miskolc város jegyzője

dr. Varga Zoltán az ÁJK dékánhelyettese

dr. Buda Zsuzsanna Miskolc város aljegyzője

dr.Szitás Benedek ügyvéd, az ÁJK retorika tanára

Mészáros András a „Bárczi Géza” Kiejtési Alapítvány Kuratóriumának elnöke

 

Eredmény:

1.helyezett: Czipa András (Miskolc Város Ifjú Szónoka 2019)

            Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium

2.helyezett: Bendicskó Laura

            Földes Ferenc Gimnázium

3.helyezett: Kelemen Alíz

            Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium

4.helyezett: Kovács Botond Álmos

            Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon

5.helyezett: Gál Péter

             Herman Ottó Gimnázium     

6.helyezett: Kedves Lilla

            Földes Ferenc Gimnázium

Bárczi Géza Kiejtési Alapítvány különdíja:

Velkey Borbála

            Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium

Szőlősi Zsófia

            Kandó Kálmán Informatikai Szakgimnázium

Márton Luca

            Herman Ottó Gimnázium     

 

Helyezettek kép