Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjra a 2020/2021. tanévre

2020. június 5.

Pályázati felhívás

NEMZETi FELSŐOKTATÁSI (korábban köztársasági) ösztöndíjra

a 2020/2021. tanévre

 

A pályázat beadásának határideje:                                    2020. augusztus 3. (hétfő) 12 óra

A pályázat benyújtásának helye:                                       E-mailben!

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra pályázhatnak:             a Miskolci Egyetem azon hallgatói, akik

  • államilag támogatott/állami ösztöndíjas illetve költségtérítéses/önköltséges, teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben illetve osztatlan képzésben vesznek részt (az alapképzésüket júniusban befejező, mesterképzésben tanulmányaikat szeptemberben folytatni kívánó – fokozatváltó – hallgatók is pályázhatnak);
  • a jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek és legalább 55 kreditpontot megszereztek.

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban tanulmányi és szakmai eredményeik magas színvonalának megtartása céljából azon hallgatók részesülhetnek, akik a 2019/2020-as tanév időszakában

  • kiemelkedő tanulmányi eredményt értek el; szakmai területükön kimagasló munkát végeztek; példamutató közösségi, sport, kulturális és egyéb tevékenységet folytattak.

A pályázatnak tartalmazni kell:

1.  A mellékletekkel ellátott pályázati szöveget, amely a tanulmányok eredményeit, a nyelvvizsgákat, a szakmai tevékenységet, a közéleti, sport és egyéb tevékenységek leírását tartalmazza, a kar/intézet E-mail címére kell benyújtani, a fenti határidőig. (ÁJK: jogbence@uni-miskolc.hu, BBZI: zenticia@uni-miskolc.hu, BTK: boldek@uni-miskolc.hu, EK: tanefk@uni-miskolc.hu, GTK: gazddek@uni-miskolc.hu, GÉIK: gkdh8@uni-miskolc.hu, MAK: rekkdhpg@uni-miskolc.hu, MFK: mfkto@uni-miskolc.hu)

2.  A pályázat mellékletei:

  • 1. számú melléklet: Pályázati Adatlap – Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj 2020/2021. tanév – kitöltve;
  •  2. számú melléklet: a szakmai, közösségi, sport, kulturális és egyéb tevékenységek igazolásának felsorolását tartalmazza. Az 1. és 2. számú melléklet letölthető az Egyetem honlapjáról;
  • Idegennyelv ismeret hivatalos igazolása;
  • Szakmai és tudományos tevékenységek rövid ismertetése a referenciát adó személy véleményével és aláírásával;
  • Szakmai és tudományos publikációk rövid ismertetése a szerző, a cím, a megjelenés idejének és helyének megjelölésével;
  • Egyéb kiemelkedő kulturális, sport, közéleti, társadalmi tevékenység leírása a referenciát adó személy véleményével és aláírásával;
  • A sorszámmal ellátott mellékleteket a 2. számú mellékletben sorszám szerint kell feltüntetni.

A határidőn túl beérkezett vagy hiányos pályázatok elbírálására nincs lehetőség!

A pályázatokat a kari/intézeti Tanulmányi Bizottság rangsorolja. A rangsorolást követően a hallgatóknak lehetősége nyílik a felterjesztésre javasoltak sorrendjét 2020. augusztus 6-án a kar/intézet honlapján megtekinteni.

Jogorvoslati kérelem 2020. augusztus 14-én (péntek) 12 óráig írásos formában az oktatásfejlesztési és minőségbiztosítási rektorhelyetteshez nyújtható be a Hallgatói Jogorvoslati Bizottsághoz címezve, a kar által véleményezve, a rekoktatas@uni-miskolc.hu címre.

A pályázással kapcsolatos további részleteket az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet 24. §-a és a Miskolci Egyetem SzMSz III. kötet Hallgatói Követelményrendszer 99-109. §-ai tartalmazzák.

 

 

Prof. Dr. Torma András

rektor