Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

Közigazgatási Jogi TDK ülés

2022. november 25., 12:00
A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Tudományos Diákkörének Közigazgatási Jogi Szekciója 2022. 11. 24-én került megrendezésre, amelyen kilenc hallgató mutatta be tudományos diákköri dolgozatának kutatási eredményeit.

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Tudományos Diákkörének Közigazgatási Jogi Szekciója 2022. 11. 24-én került megrendezésre, amelyen kilenc hallgató mutatta be tudományos diákköri dolgozatának kutatási eredményeit.

Elsőként Üveges Brigitta harmadéves joghallgató (konzulens: Czékmann Zsolt) A Kormányhivatalok és a Járási Hivatalok működésének vizsgálata, mint az államigazgatás területi szervei című dolgozatát mutatta be.

Őt követte Vaszily Blanka Flóra harmadéves joghallgató (konzulens: Czékmann Zsolt), aki Az irányítás és felügyelet fogalma és megjelenése a közigazgatási szervek kapcsolatában címmel prezentált.

Harmadik előadónk online prezentálta kutatási eredményeit, Hegedűs Brigitta harmadéves igazságügyi igazgatási alapszakos hallgató (konzulens: Ritó Evelin) A látássérült személyek a közigazgatásban – különös tekintettel a vakvezető kutyával közlekedők mindennapjaira címmel.

Negyedikként Balázs Anita harmadéves levelező tagozatos joghallgató (konzulens: Cseh-Zelina Gergely) Az automatikus döntéshozatali eljárásban, hivatalból kiállított vezetői engedély témájában mutatta be elméleti és gyakorlati tapasztalatait.

Ezt követően Gál Péter Zoltán harmadéves joghallgató (konzulens: Szabó Balázs) Közigazgatásunk technikai-technológiai fejlesztései, mint lehetséges válaszok napjaink kihívásaira című dolgozatába engedett bepillantást.

Hatodikként Kababik Bianka harmadéves joghallgató (konzulens: Szabó Balázs) Az állam szerepe a sportigazgatásban a rendszerváltástól napjainkig címmel prezentált.

Hetedik előadóként Miskolczi Dóra negyedéves joghallgató (konzulens: Cseh-Zelina Gergely) mutatta be a Rendőri intézkedések a gyakorlatban – a Miskolci Rendőrkapitányság példáján keresztül című dolgozatát.

Utolsó előtti előadóként Rembeczki Ádám Bence harmadéves joghallgató (konzulens: Cseh-Zelina Gergely) Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága – Kapocs az Elf Bar és a Tippmix között címmel ismertette kutatási eredményeit.

Végül de nem utolsó sorban Tuza Richárd harmadéves joghallgató (konzulens: Torma András) Ferenc Ferdinánd reformelképzeléseinek hatása Magyarország, Szlovákia és Románia közigazgatására című dolgozatát mutatta be.

 

A zsűri végül I. helyezéssel Vaszily Blanka Flóra joghallgatót, megosztott II. helyezéssel Balázs Anita, valamint Tuza Richárd joghallgatókat, III. helyezéssel pedig Rembeczki Ádám Bence joghallgatót jutalmazta.

Legjobb opponensként pedig Szalai Seront, harmadéves igazságügyi igazgatási alapszakos hallgatót választották.

Ezúton is gratulálunk Hallgatóinknak!