Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

Közigazgatási Jogi TDK szekció ülés

2020. november 5., 10:30
A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Tudományos Diákkörének Közigazgatási Jogi Szekciója 2020. 11. 04-én 17:00 órakor került megrendezésre.

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Tudományos Diákkörének Közigazgatási Jogi Szekciója 2020. 11. 04-én került megrendezésre, amelyen három hallgató mutatta be tudományos diákköri dolgozatának kutatási eredményeit.

Elsőként Szabó Balázs egyetemi tanársegéd témavezetésével, Laczik Anna ötödéves joghallgató ismertette A koronavírussal kapcsolatos szabályok hatása a magyar közigazgatásra, különös tekintettel a központi szervekre című dolgozatát.

Ezt követően Sáfrány Laura negyedéves joghallgató bepillantást engedett a gyámügyi igazgatás gyakorlatába.

Végül, de nem utolsó sorban Cseh Gergely témavezetésével Varga Zsófia Kincső negyedéves joghallgató pedig A Hallgatói Önkormányzatok helyzetének alakulása a nemzeti felsőoktatási törvény tükrében című munkáját prezentálta a hallgatóság számára.

A zsűri végül Sáfrány Laura A piramis csúcsa – Gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedése című dolgozatát és prezentációját értékelte I. helyezéssel. A dolgozat dr. Cseh Gergely egyetemi tanársegéd témavezetésével született meg. Legjobb opponensként pedig Lukács Melisszát, negyedéves joghallgatót választották.