JOGÁSZBÁL, AZ ELNEVEZÉS
A `jogászbál´ elnevezése és szervezeti keretei az eperjesi-miskolci hagyománykörben: jogviták tüzében edzve
„Az évtizedes gyakorlat `jogászbál´ elnevezés alatt az összjogászság által rendezett táncestélyeket érti.”
Az Eperjesi Evangélikus Jogakadémia jogtanári Jegyzőkönyve az 1901. április 22-i kari ülésről
Történt ugyanis 1901-ben az Eperjesi Evangélikus Jogakadémián, hogy a jogászbálokat addig szervező Jogásztestületet megkerülendő, ifj. Kádas Miklós és 39 társa `jogászbál´ elnevezése alatt táncestélyt rendezett, holott erre a Jogakadémiához kötődő Jogásztestülettől semmiféle felhatalmazást nem nyert:
„Az üggyel utóbb a testületi közgyűlés foglalkozott s legmesszebbmenően elítélte a bálrendezést. Fellebbezés folytán a testületi határozat a tanári kar elé került. Itt a közgyűlési határozatot oda módosították, hogy a rendezőket rosszallásban és megrovásban részesítették. Az indoklás jellemzően mutat rá, hogy mivel az évtizedes gyakorlat `jogászbál´ elnevezés alatt az összjogászság által rendezett táncestélyeket érti s mert az összjogászság egyértelmű a Jogásztestülettel, a bálrendezőknek semmi joguk sem volt táncmulatságukat jogászbálnak nevezni”.
Novák István: Az eperjesi-miskolci jogászifjúság diákélete, Miskolc, Ludvig István Könyvnyomdája, Miskolc, 209-210. oldalak
Fentiek miatt van jelentősége a Tradicionális Miskolci Jogászbál szervezői számára, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház a Miskolci Egyetemmel köttetett 2016-os megállapodásában megerősítette korábbi elismerését, amelyben a Miskolci Egyetemet és annak jogi karát „elismeri az eperjesi-miskolci jogászképzés szellemi öröksége hordozójának”. A Tradicionális Miskolci Jogászbálnak fő támogatója a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara.
A JOGÁSZBÁLOK EREDETE
„Fényűző bálokat tartva…”
Az evangélikus jogászképzésnek köszönhetően a jogászbálok története több százéves múltra tekint vissza Eperjesen, majd később Miskolcon. A rendelkezésre álló források alapján 1706-ban Eperjesen a jogot is oktató Eperjesi Evangélikus Kollégium diákjai már biztosan rendeztek `diákbált´ (lett is belőle nagy botrány!), és `jogászbál´ is már bizonyosan szervezésre került 1837-ben, előtte pedig valószínűleg.
A 1837-es jogászbál alkalmából „a tánctermet nemzetiszínű zászlókkal, címerekkel díszítették fel a lelkes jogászok. Az ámuló és elragadtatott eperjesiek elé soha nem látott gazdag színpompa tárult. S kezükben az újszerű magyar meghívókkal és táncrenddel, csodálkozva sereglettek a teremnek abba a részébe, ahol transzparensek két vers szövegét sugározták feléjük:
`Üdvözöljük a szelíd és
Kedvderítő szép nemet,
Mely erénye érzetében
Buzdít, bájol és szeret.´
Míg a másik:
`Hódolunk a férfiaknak,
Kik női ügyben fáradoznak
S nem sajnálnak ontni vért,
Hon-szabadság s népjogért!´
A verses fogadtatás meglepetését csak fokozta, mikor a német zene mellett felzúgott a zempléni Bunkóék híres zenekara s az eperjesi polgárok leányai és asszonyai perceken belül minden büszkeségükről megfeledkezve ropták a csárdást.” Már erről a jogászbálról is úgy szól Novák István, hogy: „különösen szépre sikerült”.
Az 1863-as farsangi jogászbál pedig a feljegyzések alapján azért is sikerülhetett különösen kitűnően, mivel „a lelkes rendezők 140 forint tiszta jövedelmet fordíthattak a külön jogászkönyvtár megalapítására”. Ebből is jól láthatóan az eperjesi jogászbálok fontos sajátossága volt az is, hogy annak résztvevő közérdekű célra jótékonykodtak.
Az 1890-es évek jogászbáljai kapcsán Novák István a következőképpen számolt be: „Eperjes és Sáros minden számottevő családját ott lehetett látni a kipirult arcú, vidám jogászok társaságában. Komoly professzorok fekete szalonkabátja mellett meg-megcsillant egy-egy uniformis; itt-ott még díszmagyar is felbukkant egy pillanatra, persze ez utóbbi már nem a táncos fiatalság, hanem a városi vagy vármegyei előkelőségek alakján. A leányok és fiatalasszonyok színpompás krinolinokban hódítottak s csakúgy repült a sok fodor, selyemszalag és szoknya, ha a francia négyes, palotás, vagy polka ütemére táncra perdítették a hölgykoszorút. A `kivilágos-kivirradatig´ tartó mulatságok fogalmát innen ismerte a város közönsége. Igyekezett is a jogászság minden tőle telhetőt elkövetni a siker érdekében. A bálokat már hetekkel ezelőtt szervezni kezdték s anyagi áldozatoktól sem riadt vissza senki, csakhogy a táncestély minél fényesebb, nagyobbszabású és eredményesebb legyen. A rendezőséget az ifjúság saját köreiből toborozta. A jelentkezési ívek közkézen forogtak s alig akadt olyan, aki a rendezői tisztet ne vállalta volna. Meghívók nyomtatása, táncteremről való gondoskodás, a meghívások lebonyolítása és ezer apró-cseprő a bállal összefüggőtennivaló jelezték azt a kiterjedt figyelmet, kiváló előkészületi munkásságot, amelyet a siker szolgálatában az eperjesi jogászság kifejtett. Az eredmény természetesen soha nem maradt el, a jogászbálok hosszú sora évről-évre megismétlődve hirdette, hogy az eperjesi jogakadémia polgárai társadalmi téren is kitűnően megállották helyüket.”
Átköltözését követően a jogakadémia az eperjesi tradícióknak megfelelően Miskolc városában is megrendezte az akkori társadalmi élet kiemelkedő eseményét, a jogászbált. Már jóval a bál megrendezése előtt a közelgő esemény tartotta lázban az ifjúságot: a leányokat a megfelelő ruha kiválasztása, a fiúkat pedig az adminisztrációs ügyek intézése foglalta le.
A jogászbálok közül messze kiemelkedett az 1926-os esztendő bálja. Novák István leírása következik az eseményről:
„1926 farsangjának legnagyobb és legigényesebb bálja volt, amelyen a táncestély fővédnöke: József Ferenc királyi herceg és felesége, Anna királyi hercegnő személyesen megjelentek.
A királyi hercegi pár miskolci látogatása a város társadalmát egészében megmozgatta. Január 5-én este érkeztek Miskolcra. A gyorsvonatból kilépő vendégeket Soldos Béla dr. főispán, Hodobay Sándor dr. polgármester, Bruckner Győző dr. dékán, Tódor Árpád dr. rendőrfőtanácsos és Lehoczky Béla jogászelnök fogadták. A polgármester a város közönsége nevében üdvözölte a kir. hercegi párt és gyönyörű rózsacsokrot nyújtott át a hercegasszonynak. Majd a vendégek a Korona-szállóba hajtattak, ahol este kilenc órakor a város a felséges pár tiszteletére dinert adott.
Közben a pompásan feldíszített bálterembe egymásután érkeztek a meghívottak. Pazar toalettek, pompás ékszerek csillogtak a hölgyeken, az urak komoly méltóságú frakkja nagyszerűen érvényesült az egyenruhák szín dús tarkaságában. Rendjelek villantak, sarkantyúk ütődtek össze finoman, itt-ott egy-egy papi lila, vagy tábornoki vörös tűnt föl egy pillanatra. A villanyégők szikrázva szórták a fényt a terem ragyogó parkettjére. Mindenütt jogászok sürögtek-forogtak, hölgyeket kísértek be, társadalmi előkelőségeket fogadtak. A terem nyüzsgött, zsongott, kavargott, az egyre növekvő tömeg fel- s alá hullámzott s valahonnan a cigányvonók dallamot próbáló zöngése kúszott elő.
Az órák mutatója már közel járt a tizenegyhez, mikor kürtök harsantak s jelezték a hercegi pár érkezését. A rendezők gyakorlott gyorsasággal suhantak végig a báltermen s a fürge jogászkezek nyomán csakhamar szép’ rend támadt a kavargó tömegben. A baloldalt a hölgyek, jobbfelöl az urak helyezkedtek el és sorfalat alkotva széles utat engedtek az érkező magas vendégeknek.
A folyosó végén feltűnt a felséges pár. Anna kir. hercegasszony arannyal átszőtt rózsaszín selyemruhája mellett üdén villant meg József kir. herceg tábori zöld századosi egyenruhája. A terem hatalmas ajtajában Lehoczky Béla jogászelnök fogadta és üdvözölte a hercegi párt s a jogászifjúság nevében gyönyörű fehér rózsacsokrot nyújtott át a királyi hercegasszonynak. Anna kir. hercegnő elbűvölő mosollyal vette át a virágot. E pillanatban a zenekar rázendített a Rákóczi indulóra s a közönség lelkes éljenzése közben indult meg a hercegi pár Szirrnay József tábornok, főudvarmester kíséretében a terem ellenkező végén elhelyezett emelvény felé. Kétoldalt, a hölgyek és urak sorfala előtt kilenc pálcás úr, kilenc joghallgató állott. A hófehér pálcákon az akadémia színeit viselő szalagok kígyóztak, tetejüket pedig egy-egy virágcsokor díszítette. A pompás látványt a város és vármegye díszruhás, égő kandelábert tartó hajdúi egészítették ki.
Alig helyezkedett el a királyi herceg és felesége a délszaki növényekkel és szőnyegekkel díszített emelvényen, a jogászelnök lépett elő és felkérte a királyi herceget a bál megnyitására. Most Soldos Béla dr. főispán hajolt meg Anna kir. hercegasszony előtt s kérte fel a megnyitó táncra. A hercegnő felemelkedett s pillanatok alatt megalakult a menet. Elől a főispán oldalán haladt a kir. hercegnő, utána a főispánnét a kir. herceg, Maillot Nándorné bárónőt Hodobay polgármester, a polgármester feleségét Koppányi Dénes, Bruckner Győzőnét Oláh Béla, a Mefhosz elnöke, Bethlenfalvy Mártát Hován Gyula, végül Hoyos Hella grófnőt Truskovszky László vezette első tánchoz a pálcás urak sorfala között.
Most már hivatalosan kezdetét vette a bál. Pendült, kavargott, hullámzott az ezerszínű tömeg. A cigány az elsőcsárdás után andalító keringőbe kezdett s míg a három negyedes ütem lágy melódiája körülsuhant a termen, a kir. hercegi pár az emelvény zöld lombjai alatt cerclet (társaskör, fogadás) tartva hosszan elbeszélgetett a háziasszonyokkal s a megjelent előkelőségekkel. Különösen szívélyes és hosszas volt az a beszélgetés, amelyet Bruckner Győző dr. dékánnal folytatott a kir. herceg. A nagy Palatínus unokája igen melegen érdeklődött a jogászifjúságról és örömét fejezte ki afelett, hogy az elszakított Felvidékről is látogatott főiskola polgárai milyen eredményes és gazdag ifjúsági életet élnek, … s jól esett hallani az évenként felcsendülő ősi jogászcsárdást: — Nem ütik a jogászt agyon!”
A Miskolci Evangélikus Jogakadémia előbb államosítását, majd megszüntetését követően Miskolc városában nem halt el a jogászbálok szervezésének nemes hagyománya, s ebben elévülhetetlen érdemei vannak a Magyar Jogász Egylet megyei tagozatának is. A miskolci jogászbálok hagyományos szellemben történő ismételt szervezése pedig, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának támogató szerepvállalásával, 2017-es báli szezonban vette kezdetét.
Az idézetek forrásai: Novák István: Az eperjesi-miskolci jogászifjúság diákélete, Miskolc, Ludvig István Könyvnyomdája, Miskolc, 33., 68-69., 94., 119-120., 283-286. oldalak
Készítette: dr. Sereg Péter és dr. Szilágyi János Ede